A történet még nyáron kezdődött. Sikerült vásárolnunk bátyámmal közösen egy átalakított, nagyon hiányos és szakadt P20ast. Mivel a fő darabok nagy része nem volt meg, sok alkatrészt be kellett hozzá szerezni, többek közt a km órát is.
Az index Pannónia motorkerékpárok fórumán az egyik topiktársunktól sikerült szereznem egy jó alapnak szolgáló órát.
Sajnos a mérő rész hiányos volt, és a mutató is elkallódhatott valahol. A keret pedig használhatatlan állapotnak örvendett. A számlapot szappanos vízbe mártott fültisztítóval sikerült szépen megtisztítanom. A belső mechanikát egy T5-ös km óra belső szerkezetéből került kialakításra. Mivel a számláló rész megvolt, ezért csak a meghajtó felét kellett összehozni ezzel. Normál esetben a számláló fordítva forgott, ezért a meghajtó csiga rögzítését kicsit átalakítva a számláló fogaskerekét az ellenkező oldalról hajtattam, és így a számok is megfelelően mozdultak. A sebességmérő visszatérítő rugóját a T5-éről pótoltam, kalibrálásával, majd később fogok foglalkozni. A mutatót egy ETZ órájából szedtem ki, melyen kisebb alakítgatásokat kell végezni, hogy megfeleljen a feladatnak. A keret kiváltásán még gondolkodok, de vannak ötleteim rá.